Nyitóképünk illusztráció: Getty Images
A július elsején hatályba lépett új gyermekvédelmi törvény minőségi követelményeket határoz meg, a gyermekotthonokban nevelkedő, szülők nélkül maradt gyermekek érdeke és védelme mindennél fontosabb – nyilatkozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. Fülöp Attila kijelentette, csak olyan emberekre bízhatjuk ezeket a gyerekeket és a gyermekotthonok vezetését, akikről tudjuk, hogy nem azért akarnak kiszolgáltatott gyermekek közelében dolgozni, hogy aztán bántsák, kihasználják őket.
Pedofilokat, erőszakos embereket a gyerekek közelébe se lehet engedni
– jelentette ki az államtitkár –, ezért vezették be az alkalmassági vizsgálatot. Ez a kötelezettség mindenkire vonatkozik, aki szakmai munkát végez, vezetőre és nem vezetőre, így a nevelőszülőkre és a gyermekotthonban dolgozó nevelőkre is.
Az összesen 12 257 emberből mindössze 170-en voltak, akik megtagadták annak az adatlapnak az aláírását, amellyel a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) felé történő ellenőrzésnek eleget tudtak volna tenni, ez a dolgozók mindössze 1,4 százalékát jelenti. További 426 fő távozott a törvény hatályba lépése óta a rendszerből, ám nem lehet megállapítani, ők egyébként is elmentek volna vagy nem akarták elfogadni a vizsgálatot. A dolgozók 95 százaléka tehát a rendszerben maradt és elfogadta, hogy aláveti magát a kifogástalan életvitelről szóló, valamint a pszichológiai vizsgálatnak.
Fülöp szerint a vizsgálatok teljes megújulást jelentenek abból a szempontból, hogy ki dolgozhat a gyermekvédelemben, ugyanakkor elismerte, hogy minden átalakulás során vannak konfliktusok és érdekellentétek, de
a kormánynak egy érdeke van, hogy megbízható és tiszta emberek szolgáljanak a gyermekvédelemben.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az alkalmasság egyik része egy képességbeli alkalmasságot jelent – ez a pszichológiai vizsgálat –, a másik pedig, hogy valaki olyan életet éljen, hogy odaengedhessék azokhoz a gyerekekhez, akik a legtöbb traumát, nehézséget, valamint a legnagyobb lelki töréseket élték át. Az utóbbi vizsgálatát az NVSZ látja el, ezzel kapcsolatban jelent meg a legtöbb csúsztatás. Fülöp ugyanakkor emlékeztetett, hogy Magyarországon ilyen típusú vizsgálat nemcsak a gyermekvédelemben dolgozók számára kötelező, hanem többek között a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársainak is.